Feledhetetlen találkozás
Mióta beköszöntöttek az éjszakai mínuszok és megjelentek az első sárga falevelek a víz felszínén, egyre kevesebb ragadozó nehezedik pergetőpálcám testére, pedig a köztudatban az áll, hogy az igazi pergetőszezon csak az ősz beálltával kezdődik…
Ez így igaz és nem is akarok ellene szólni, csupán kiegészítve néhány gondolattal, pontosítok… Igaz ez nagyobb folyókra, tavakra, holtágakra és csatornákra, ahol általában ilyenkor késő ősszel kerülnek elő a nagyobb csukák, süllők és ragadozó társaik. Kisebb folyókban, patakokban, ahol elsősorban a domolykó dominál, a helyzet lehet fordított és ez nem csak a pergetésre igaz…
Legyezve is egyre nehezebb megfogni a halat, a hideg vízben már kevesebb érdeklődést mutatnak a vízre hulló rovarok iránt. Persze ez nem azt jelenti, hogy vége a szezonnak… koránt sincs vége, csupán lejárt a szárazlegyek ideje és pergetve is máshol kell keresni a halakat, mind melegebb vizekben.
Tudom ezt, hiszen az elmúlt 3-4 hónapban hetente több alkalommal is legyező, vagy pergetőbotot ragadtam kezembe és végigkutattam a folyó ugyanazon szakaszát új haltartó helyeket keresve. Legtöbbször domolykókkal találkoztam, ha pergettem, néhány kisebb balinnal, csukával is megajándékozott a folyó és ha „jól választottam” műlegyet, még pénzes péreknek is örülhettem.
Így ment ez minden héten, de az elmúlt alkalom az más volt, mint a többi!
Más, hisz olyan dolog történt velem, ami sok, nálamnál tapasztaltabb legyezőhorgásszal még nem, vagy csak nagyon ritkán történt és egyesek csak álmodnak róla. Korábban rendszeresen fogtam a domolykókat, péreket, melyeknek nagyon tudtam örülni és melyeknek köszönhetően napról-napra egyre biztosabban tartom a legyezőbotot kezemben… aznap azonban nem a domolykók voltak a főszereplők.
Egy kis patak torkolatához érve óvatosan belegázoltam az alig lábszárig érő vízbe, majd több és több zsinórt lefejtve legyezőorsómról, egyre messzebbre küldtem a legyet, helyenként hagyva, hogy az áramlat magával húzza a mélybe...
Egyedül voltam gondolataimmal, sehol egy árva lélek, csend volt… aztán hirtelen legyezőbotom életre kelt a kezemben, társra találtam, de micsoda társra! A fenék közelében talált rá valami titokzatos vízlakó az apró műlégyre, melyet határozottan tartott szájában és kihasználva a folyó erős sodrását, tudatta velem, hogy nem átlagos hallal akadt össze műlegyem bajsza.
Erősen küzdött, féltem is, hogy a vékony zsinórra kötött apró legyet letépi, de szerencsémre néhány másodperc múlva egy gyönyörű ragadozót tartottam kezemben, mely centikben mérve nem volt a legnagyobb, amit eddig legyezve sikerült becsapnom, de mégis más volt mint a többi.
Testét gyönyörű élénk színű, piros és fekete foltok díszítették. Igen, egy gyönyörű, vad sebes pisztráng volt szemem előtt, mely azt hiszem napjainkban felbecsülhetetlen értéket képvisel vizeinkben!
Fogtam már hasonló méretű domolykót, pért, balint, talán nagyobbakat is, de kezdő legyezőhorgászként ekkora élményben még nem volt részem, mint abban a néhány másodpercben, amikor azzal a ragadozóval küzdöttem. De nem volt egyedül, később társa, sőt egy harmadik is kikerült mellőle…
Jó érzés volt látni, hogy fotózás után sértetlenül visszatértek éltető elemükbe, hogy felúszva ívóhelyükre újabb generációnak adjanak lehetőséget az életre, melyek közül néhánnyal talán a későbbiekben mi is találkozhatunk.
Én bízom benne!
A teszt során alkalmazott legyező horgászfelszerelést áruházunkban megvásárolhatja!