Mosca-bál
Van, aki már unja a körforgókat, és van, aki még nem ismeri eléggé… Én valahol a kettő között vagyok, így hatalmas lelkesedéssel nyúltam a Mosca villantók után, hamár a szeptemberi akciós csomagok között ezek is megtalálhatók. (Akciós Mosca villantók) Masszívak, szépek, precízek, miért is ne bízhatnék bennük? Kedvenc vizeimen, több napon keresztül szőttem a vizet eme csilingelő mütyürökkel – mint a régi szép időkben… Ja, és fogtam is.
Nem volt könnyű dolga a Mosca névnek, amíg piciny szívemben a Vibrax-Mepps-Effzett trió mellé vergődte fel magát… És nem véletlen e nevek emlegetése, hiszen amikor rámarkoltam a Mosca termetes körforgóira, meglepetten ismertem fel: a Mosca nagyszerűen egyesíti magában korábbi kedvenceim erényeit. Megvan a könnyed pörgés, jól dobható súly, és vadító színezés. Nem véletlen, hogy soron következő csukázásomra ezekből vittem pár marokkal.
Az én kezemben amúgyis a körforgók működnek legjobban, ezzel pergetek gyakrabban, és talán jobban is bízok bennük. Minden más csak ezután következhet! Ennek megfelelően, egy erős kapocsba akasztottam az első levél alakú modellt, és könnyedén átdobtam a szemközti fák alá. A villantó első indításra pörögni kezdett – ez pedig igen jó pont nálam! Nincs gyűlöletesebb annál, mint amikor egy körforgó nehezen indul be, és elveszítjük ezzel a bevontatás első húsz-harminc centijét… Precíz dobásoknál pedig pont az első centiméterek a legfontosabbak! Ha sikerül a lesben álló ragadozó orra elé dobnunk, a villantó gyors bepörgésétől függhet, hogy a ragadozó azonnal lecsap-e vagy engedi elhaladni az esetlenül mozgó műcsalit.
Első dobásaim egyhangú eseménytelenségben teltek, hiába indítottam lelkesen, az istenek (vagyis a csukák) más forgatókönyvet szántak életem eme röpke délutánjára. Egy óra múltán már láttam, hogy valószínűleg nem leszek tetőtől talpig nyálkás a rengeteg csónakba vonszolt csuka miatt, így némileg nyugodtabban merülhettem a tengelyre szerelt pörgőkanalak tanulmányozásába.
A körforgók egyik legszembetűnőbb problémája a nehézkes dobhatóság szokott lenni: az előnytelen aerodinamikai tulajdonságokat mutató, több darabból álló műcsali rendszerint csekély súllyal párosul, és emiatt főleg a rövid távolságra történő horgászatokban jut szerephez. Nos, rögtön feltűnt, hogy a MOSCA Longet XXL-es méretei igyekeztek ezen is túllépni: a meglepően hosszú rézsúllyal terhelt kanalak tényleg hatalmas távokat eredményeznek – miközben a villantó gyors merülésétől sem kell tartanunk: a lelkiismeretesen kicentizett, nagyméretű kanál araszos vízben is lassan vezethetővé teszi műcsalinkat. A többi pedig már a horgászon (no, meg a halakon) múlik!
Aki barkácsolt már körforgót, az jól tudja, hogy nem egyszerű feladat a megfelelő méretű kanál és ideális tengelysúly párosítása, ellenkező esetben villantónk vagy gyorsan merülő, vagy idegesítően rángatózó lesz. Így külön elismeréssel kell kiemelnem, hogy ezeken a villantókon sikerült megtalálni a gyarapított súly és kanál közti összhangot – villantó gyönyörűen pörög, minden noszogatás, erőlködés nélkül. Ilyenkor érzem azt, hogy azonnal kapásom lesz…
Megérzéseim beigazolódtak: mire észbe kaptam volna, dühös csuka szaladt a zsinór végén! Azonnal láttam, hogy nem kapitális, csupán kilósforma zöldfülű. Lényegtelen, jó, hogy végre történik valami – sóhajtottam magamnak, és újra turkálni kezdtem a frissen szerzett MOSCA ékszerek között.
Feltűnően sok a levél alakú LONGET modell – matricás, pöttyös meg natúr –, szebbnél szebbek, fényesebbnél fényesebbek. Én mégis egy köröm alakú kanalat akasztottam a kapocsba, ezek általában lassabban vezethetőek, intenzívebben pörögnek… Pár dobás után viszont be kellett látnom, hogy tévedtem: a SPANTO néven futó telt kanalak sem képesek felülmúlni a levél formájú LONGET IRIS kanál bámulatos munkáját – így ez utóbbi kedvenc kapott lehetőséget arra, hogy komolyabb karriert fusson be a csatorna csukái körében. Dobtam szakadatlan, és a harmadik csukám után, gyorsan le is jegyeztem, hogy melyik modellből kell még kérnem 85365 darabot: MOSCA Longet Iris No.6, ezüstben. Ez a tuti!
Talán egyesek hitetlenkedni fognak, mégis azt kell mondanom, hogy a körforgó legsérülékenyebb része a tengely: idővel elhajlik, meglágyul, aztán akár el is törik. Szinte lehetetlen kivédeni, hogy a dobáskor visszaakadó, vagy fáról lerántott kanalunk tengelye deformálódjon – hacsak a gyártó nem tervezi különösen rövidre a tengely szárát. Nem tudom elhallgatni örömömet, hogy a MOSCA körforgók esetében erre is figyeltek: a tengely erős és rövid. Más szóval: tökéletes!
Másnap ismét nagy kanalakkal habzsoltam az életet… Az időjárás is barátságosabb volt, így a délelőtti verőfényben a tompább színű kanalakat is munkára foghattam. Alapból kitartottam a Longet-forma mellett, ha már ennyire összebarátkoztunk. Színben viszont a natúr vörösréz tűnt jó választásnak, ezt kínálgattam tehát a csukáknak.
Rögtön az elején partra lökdöstem egy kilósforma ordast, majd hatalmas csend telepedett a tájra… A vörösréz jelentősen kisebb érdeklődést váltott ki a helyi kopoltyúsok körében, így alig egy óra múltán az ezüst színű Longet újbóli bevetésére kényszerültem, némileg csorbítva a horgászesemény kísérletező jellegét. Ilyen gyenge jellemű vagyok, na… Csak a sikerre hajtok. Aljas dolog, tudom.
A fehér Drágaszágom plusz két csukával erősítette önbizalmamat, így hamarosan újra képes voltam a kísérletezésre – a vörösréz alapú, ezüst hologram-matricás Longet-nek is adtam fél órát, hogy beírja nevét a történelembe. Elsőre úgy tűnt, ez nem sikerül neki, de amikor már éppen feladtam volna, furcsán elnehezedett a botom, és egy riadt pumpálás nyomán örömmel nyugtázhattam: hal van a horgon!
A csuka furcsán, szájszélben akadt. Alig tartotta egy vékony bőr. Az ilyen halakat rendszerint elveszíti a horgász. Ez viszont, csodával határos módon, partot ért! Így hát csupa jókat vagyok kénytelen elmondani a MOSCA villantók drillingjeiről is: erős, jó hegykiképzésű horgokkal szerelték fel a körforgókat – ugyan nem élvonalbeli élezésüek, de cserére nem szorulnak. Pár fenés után nagyszerűen helyt állnak!