Olyan területeken, ahol akadós az aljzat, gyakran használunk úszós készséget, mert így tudjuk akadásmentesen lebegtetni a süllő búvóhelye felett a csalihalat. Én a Ráckevei-Duna-ágon a tartások felett és a nádasok előtti torzsások körül szoktam leginkább alkalmazni ezt a módszert.

Image
Süllő füzér
Image
Nádas széle, igazi süllőző hely

Van, hogy egészen a ritkás nádszálak közé áll ki a süllő, akár negyven centis vízbe. Ilyenkor két horoggal „díszítem" a kishalat, vagy haldarabot használok, és még mielőtt visszaugrana a nádba, bevágok. Ha kifelé indul, akkor hagyom kicsit nyelni.

Image
Vörösszárnyú, akár magában, akár lebegtetve is kitűnő süllő mágnes

Az erőszakos akadótól való elterelés miatt erős, rugalmas botot kell használnunk, mint pl: a Classic Pike Trio , mely megtartja a halat, de hajlékonyságával nem engedi, hogy a süllő kirázza a szájából a horgot. Természetesen a damilnak is jó szakítójúnak kell lennie, mint a Power Ultra 25 -ös, már csak azért is, hiszen akadhat nappal darabos csuka, este akár nagybajuszú is.

Image
Megvan!
Image
Hálóban a zsákmány

 

A horog kiválasztása a süllőzésnél nagyon fontos, mert porcos szájába nehezen akad, fejrázásakor annál könnyebben leválik a kampóról. Én hosszúszárú Gold Star Crystal horgot használok 6-2 méretben, nádszálak körül a kisebbet. Az úszók közül az egy ponton rögzített, de könnyen állítható típusokat kedvelem, melyekkel gyorsan lehet eresztéket állítani. Ha alkonyatkor, vagy sötétben úszózunk süllőre, olyan jelzőt válasszunk, melyre könnyen felhúzhatjuk a világító patron toldó csövét, vagy bele helyezhetjük azt. Van olyan úszó, melyet hosszú élettartamú líthium elemmel akár egy évig is üzemeltethetünk /erős, piros fénnyel világít/.

Image
Kapófogak, vajon hány kishal végezte már ebben a szájban?

Image
Süllőző horgász felszerelés

Fontos a hely minél halkabb megközelítése, és a fogott hal gyors bemerítése. Fokozottan érvényes ez kis vízmélységnél. Ne kockáztassuk feleslegesen az elakadást, sötétben nem szükséges egészen az akadóig leengedni a csalit, ilyenkor szívesebben felnyúl érte a süllő. Merítőt, szorítófogót feltétlen vigyünk magunkkal a gyors, biztonságos, pocsolásmentes halkivétel miatt.

Image
A tökéletes pergető orsó: Ryobi Applause

Egy helyen fél-egy órát érdemes kísérletezni, ha nincs kapás, tovább kell állni. A víz hűlésével arányosan egyre eredményesebbek a nappali, sőt a déli órák. Végezetül használjunk nagyobb csalihalakat, így némileg kiszűrhetjük a kisebb példányok elpusztítását, és általában igaz a mondás: nagy csali nagy hal. Kívánom, hogy úgy legyen!

 

Görbüljön! A teszt során használt horgász eszközök áruházunkban megvásárolhatóak!