Útmutató a legyezőbotokhoz

 

A legyezőbot elsősorban dobóeszköz, és csak másodsorban fárasztó vagy csalivezető eszköz is. Tehát amikor a legyezőbotokról elmélkedünk, minduntalan kénytelenek vagyunk utalni a bot-zsinór összhang fontosságára is. Bot és zsinór – ez a két összetevő alkotja azt az „ostort", amely ördöngös praktikákra képes!

 

Image
Minden Vision botot kemény tokkal kapunk

 

Image
A bottartó cső rekeszekre van osztva, így az egyes botrészek nem ütődnek egymáshoz

 

Ahogy más botok esetében, a legyezőbotoknál is beszélhetnénk valamiféle dobósúly-kategóriáról, vagy bármiről, ami alapján be tudjuk sorolni a keményebb-erősebb vagy lágyabb-gyengébb botokat. A legyezőzsinórokról szóló írásomban már említettem a bizonyos AFTMA-rendszerben történő számozást (vannak 2-től 13-ig számozott zsinórok) – nos, ugyanez a számozás érvényes a botokra is: tehát egy adott számú zsinórhoz, azonos számú botot ajánlott választani.

A legyezőbotok anyaga ma már nem olyan gyakori téma, mint mondjuk a bambusz vagy a forradalmi műanyagok, üvegszálak idejében. A legyezőbotok is ugyanazt az élvonalbeli grafit-kompozíciót kapják, mint napjaink összes többi horgászbotja. Persze folyamatos kísérletezés megy a formákkal, szénkeverékekkel, akciókkal meg keménységgel. Egy alaptétel viszont már nem sokat változik ebben az évtizedben: az olcsóbb botok nehezebbek, vastagabbak, és lágyabbak (kisebb tisztaságú szénkompozíció), a drágább botok pedig vékonyabbak, keményebbek és könnyebbek is (nagyobb tisztaságú szénkompozíció) – mindenki választhat tehát pénztárcája és igényei szerint.

 

Image
A krómozott orsótartó és szép faberakás a legyezőbotok többségén megtalálható

 

Image
Néha az egész orsótartót parafa borítja (Vision Cult)

 

A legyezőbot felépítése egyedinek tűnhet a többi horgászbot között. Mivel a nálunk forgalomba kerülő botok többnyire egykezesek, csupán egy nyéltagot találunk rajtuk, többnyire parafából. Az orsó ebben a módszerben nem nyer akkora teret, jószerivel csak a zsinór tárolására való, mindenestől a bot legvégére került, ahol legkevésbé akadályoz bennünket. (Láttam már olyan horgászt is, aki a zsebéből „adagolt" zsinórral legyezett – bár nem túl kényelmes és elegáns, elvileg akár így is lehet legyezni.)

A legyezőbot gyűrűzése főleg a vastag legyezőzsinórhoz lett kifejlesztve. Egyszerű keménykrómozott drótgyűrűk is megteszik tehát, igen kicsi az esélye, hogy a puha legyezőzsinór bevágja őket. Csupán az orsó előtti keverőgyűrű kapott kerámia betétet. Mielőtt bárki gagyinak nevezné, hadd jegyezzem meg gyorsan, hogy ezek a gyűrűk is roppant minőségiek és drágák – elég csak összehasonlítani egy átlagos legyezőbot és pergetőbot árcímkéjét, a legyezőpálca mindig sokkal többe kerül!

Utaltam már rá, hogy a szénszál és egyéb összetevők (műgyanta, üvegszál) arányának módosításával könnyedén létre lehet hozni keményebb vagy lágyabb botokat, ízlés szerint. Ennek azért van jelentősége, mert néha éppen a lágyabb botokat szeretnénk (pérezés, finom szárazlegyezés), máskor meg keményebbet (távoli dobások, sztrímerezés, nehezebb műfajok). Ezt a legyesek „lassú" meg „gyors" jelzőkkel illetik – viszonylag lassú bot (medium) például a Vision Cult sorozat, közepesen gyors (medium fast) a Vision 3Zone, GT Four és Attack, míg határozottan gyors akcióval (fast) dolgozik a GT Four SW (salt water), Nite Catapult vagy GT Four Catapult.

A gyorsabb botok az erőszakosabb és némileg csiszoltabb dobóstílushoz passzolnak inkább – jobban ugrik a zsinór, szélben vagy nagyobb sodrásból feltépve is, határozottabban indulnak a nagyobb legyek, és nem utolsó sorban pedig hosszabb távokat dobhatunk meg. Ehhez viszont rendelkeznünk kell némi dobó praxissal, különben egy „lelketlen karó" érzését fogja kelteni kezünkben a gyors pálca, amely nem hajlandó együttműködni a zsinórral, és csak megkeseríti az életünket.

 

Image
A négyrészes Vision Nite ilyen kicsire szétszedhető

 

A lassúbb botok már a kezdők kezében is engedelmesen viselkednek, kiválóak a különböző dobástechnikák megtanulásához. Viszonylag lassan küldik a zsinórt, van időnk korrigálni a dobást, vagy éppen megszakítani, ha éppen rossz irányba megy. A legtöbb módszerhez ideális lesz – nimfázás, szárazlegyezés, nedveslegyezés, vagy könnyebb sztrímerezés.

 

Image
A közepes árfekvés legkedveltebb botja: Vision 3Zone

 

Image
És a Vision legszebb botja: GT Four

 

Milyen hosszú legyen? Nos, itt nem könnyű mellényúlni, hiszen a legyezőbotok túlnyomó része 9 lábas (274 cm) vagy 8 lábas (240 cm) hosszban kerül hozzánk, Magyarországon elvétve találunk más méreteket. Néha 6,6 láb vagy 7,6 láb is előfordul, felfele pedig a 10 vagy 10,6 láb. A „láb" mértékegységről elég annyit tudnunk, hogy 1 láb = 30,48 cm, ezzel kell szoroznunk tehát, ha tisztábban szeretnénk látni a hagyományos angol mértékek mögött.

Mit jelent a gyakorlatban a legyezőbotok hossza? A rövidebb bot szűkebb helyeken is elküldi a zsinórt, és némileg gyorsabb is. A hosszabb bottal magasabban jár a zsinór (magas fű vagy nádas felett), ellenben nagyobb teret is igényel. A hosszú dobás szemszögéből nincs túl nagy jelentősége a bothossznak, de a legalább 9 lábas bot mégis kézhez állóbb lesz a legtöbb helyzetben.

A Vision botok többsége három részes, ami nagyon kényelmesebb szállítást tesz lehetővé. Az új modellek között viszont találunk négy részeseket is (Nite, GT Four SW), ezeket még könnyebb megszeretni. Minden Vision botot belső rekeszekre osztott kemény tokban kapunk, ami önmagában is jelzi, hogy magasabb minőséget vehetünk kézbe.

 

Image
Bár egy legyezőbot, kézbe véve lágynak tűnhet, elképesztő erőtartalékokkal rendelkezik!

 

Image
Szákolásnál ügyelni kell a helyes görbület megtartására, a legtöbb bot ilyenkor törhet el!

 

Image
Orsónk főleg a zsinór tárolására szolgál, de minőségi fékrendszerét a fárasztásban is hasznosíthatjuk

 

Végezetül pedig, hadd segítsem a választás előtt álló sporttársakat néhány tanáccsal. A pályakezdő legyesek komolyabb befektetés előtt állnak, egy minőségi (vagy fogalmazzak nyíltabban: drága) legyezőbot megvásárlása pedig legtöbbünk számára nagyobb befektetést jelent, amit nem szabad elkapkodni. Érdeklődjünk utána, és sokadszorra is vessük össze a mi szempontjainkkal. Gondoljuk át alaposan, hogy milyen vizekre járunk gyakrabban, és milyen halakat veszünk célba.

Kezdőknek a Vision Attack bot lehet egy igen kedves darab. Húszezerért megkaphatják a Vision egyik legszebb botját – mélybordó színben, strapabíró szerelvényekkel, kemény tokban. A háromrészes modell egy közép-lassú akcióval bír, ami a legtöbb zsinórfajtával és dobóstílussal passzolni fog. Nagyon kis vizekre, kisebb halakhoz (domolykó, sügér, vörösszárnyú, pisztráng, pér) elég egy 4-es erősségűt választanunk, 8 lábas hosszban. Viszont találunk amolyan „mindenes" 5-6-os osztályt is, 9 lábas hosszban, amivel már nagyobb vizekre is kimerészkedhetünk, és szinte bármilyen halra rápróbálhatunk (domolykó, balin, jász, sügér, kisebb csuka, pisztráng)

 

Image
Egyszerű drótnak tűnik, de ez egy drága keménykróm bevonatú gyűrű a Vision GT Four SW boton

 

Aki ezen is tovább szeretne lépni, az a Vision 3Zone szériában találhat nagyon kezes darabokat. Némileg gyorsabb és könnyebb bot ez, koromfekete színben. A haladó kategória legkedveltebb botja a 3Zone, kifutó modell, helyét hamarosan átveszi a hasonló tulajdonságokkal bíró, ellenben immár négyrészes Vision Nite. Egyszerre ajánlom tehát mindkét botot. A 3-4-es osztály nagy favorit a szárazlegyesek körében, a 6-8 osztályt pedig a csukázó túrákon szerettük meg igazán. Ezzel is (fekete) keménytokot kapunk.

A Vision GT Four már a csúcs-közeli szintet jelenti, árban is érződik rajta. Ajánlani nem kell, hiszen aki egyszer kézbe vette, örökre megjegyzi ezt a méregzöld modellt. Rendszerint 4-5-ös erősségű GT Four botok forognak közkézen, de nálam a 6-8-as kategória is nagy kedvenc.

Érettebb legyesek figyelmébe pedig a GT Four SW ultragyors szériáját ajánlanám. Ebből főleg nehezebb, 7-8-9-es osztályokat találunk, de aki ilyen nehéz botokkal horgászik, pontosan tudja, hogy mit jelent egy határozott akciójú bot, és az a plusz öt-nyolc méter!

 

A Vision legyezőhorgász termékek megvásárolhatóak Áruházunkban!